"...az "elfogadás" nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta." Popper Péter
2008. december 13., szombat
A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.
(forrás)
11 perc I.
Az emberi lény nem csak arra teremtetett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy fölszántsa a földet, várja az esőt, elültesse a búzát, learassa a termést, megőrölje a magokat és megsüsse a kenyeret.
Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak. Egy nő találkozása önmagával egyszerre játék és komoly kockázat. Isteni tánc. Amikor megtaláljuk önmagunkat, két isteni erő csap össze bennünk, két univerzum ütközik össze. S ha a találkozásból hiányzik a kellő alázat, az egyik univerzum elpusztítja a másikat.
2008. december 10., szerda
Karácsonyt várva: Gandhi idézetek
Gyűlöld a bűnt és szeresd a bűnöst.
Semmi újat nem tudok tanítani a világnak, az igazság és az erőszakmentesség olyan ősi, akárcsak a hegyek.
A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia. Senki sem téríthet el engem ettől a meggyőződéstől, mert a tapasztalás tanított meg reá.
A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul
2008. november 22., szombat
Mi van a cigifüstben?
Az alábbi linkre kattintva játékos formában megismerheted, mit szippantasz be, ha dohányfüstös térben lélegzel:
KATTINTS IDE
Azt hiszem, el kellene kezdenünk nagyon mélyen és alaposan gondolkodni arról, hogy hová jut Magyarország egészségi állapota, ha ilyen mértékben folytatódik a dohányzás terjedése. És nem csak az aktív dohányosokra gondolok, hanem a passzív "fogyasztókra" is, akik nem választják ennek a kotyvaléknak a beszívását, hanem egyszerűen vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlenül belélegzik a gyilkos füstöt. Talán kemény szavak lesznek a következők, de igazak és kérek minden dohányzót, hogy gondolkodjon el róluk, főleg, ha gyermekek környzetében műveli ezt a halálos tevékenységet:
A passzív dohányzásra kényszerítés: lassú emberölés!
(www.cikiacigi.hu)
2008. november 18., kedd
Mester Tamás: Szabadítsd fel
Érezd, hogy újra égni kell
A szavakon túl más szemmel látsz
Ha nem gyengít félelem
Mert benned még ég az a tűz
De ha nincs miért meghalnod úgy, miért élsz
Engedd el, ami nem kell
Paulo Coelho: Dolgok, amiket megtanultam az élettől.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki, az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
2008. november 13., csütörtök
Dohányzó gyermekek
"A dohányzás számokban
Magyarországon mintegy 3 millió dohányos él. A dohányzás következtében évről-évre mintegy 25-30 ezer ember veszíti életét Magyarországon, közülük 2300 haláleset a passzív dohányzás, azaz mások cigarettafüstjének számlájára írható. A cigarettázás családok százezreit dönti, vagy tartja nyomorúságban, hiszen egy átlagos dohányos évente mintegy 200.000 Ft-ot költ cigarettára, amely a legtöbb háztartás költségvetéséből nagyon hiányzik.
Hogyan készült a Gödöllői Dohányzásmegelőzési Program 3000 fős felmérése?
A Gödöllői Dohányzásmegelőzési Program keretében 2006. december 12-én több mint 3000 gödöllői diák egy időben töltötte ki azt a kérdőívet a város valamennyi általános és középiskolájában. A kérdések elsősorban a diákok dohányzáshoz való viszonyára, valamint a káros szenvedélyeik és életmódjuk felmérésére irányultak. A kérdőívet a legalább ötödikes, azaz a 10 éves vagy idősebb diákok töltötték ki.
Miért gyújtanak rá, és miért nem a diákok a cigarettára?
Egy másik felmérés szerint a gödöllői Török Ignác Gimnázium diákjai – a fejlett világ fiataljaihoz hasonlóan – elsősorban a környezetük, barátaik hatására gyújtanak rá az első cigarettára, többségük viszont nem tudja megmondani, miért is szokott rá arra. A dohányzástól leginkább visszatartó erő a cigaretta bűze, az egészséget károsító hatása, valamint az, hogy a dohányzás rendkívül költséges tevékenység.
Milyen életkorban próbálják ki a cigarettát a diákok?
A felmérésből kiderült, hogy 18 éves koráig 5 diákból 4 kipróbálja a cigarettát. A múlté már, hogy a dohányzás a férfiak kiváltsága. Elmondható, hogy gyakorlatilag minden életkorban ugyanolyan arányban dohányoznak a lányok is, mint a fiúk. Tüdőgyógyászként már látjuk ennek a következményeit, hiszen egyre több nő jelentkezik a dohányzás szövődményeként kialakult súlyos, gyakran gyógyíthatatlan betegséggel (COPD, tüdőrák).
Már 10 éves korban vagy akár még korábban elszívja az első cigarettáját némelyik gyermek. A cigarettát kipróbálók aránya életévente átlagosan 10%-kal nő, mire a 18 évesek eljutnak a 80%-os kipróbálási szintjükre.
A 13 éves általános iskolásoknak már a 36%-a kipróbálta a cigarettázást, a 14 éveseknek pedig több mint a fele túl van az első füstölésen.
Milyen életkorban jelenik meg a niktonfüggőség?
A középiskolások harmada, a 16-18 éves korosztályból pedig a válaszolók közel fele tekinthető aktív dohányosnak. Minden negyedik 18 évesek függő dohányosként távozik a középiskolából. Megdöbbentő, hogy a 14 évesek között szinte minden iskolában tanul néhány függő dohányos diák is.
A dohányzás az első lépcső a kábítószerek felé
A kábítószer-fogyasztás szempontjából a dohányzás kiemelt kockázatot jelent a fiatalok számára. A gödöllői diákok válaszaiból az derül ki, hogy az addig sohasem dohányzott középiskolásoknak mindössze 1,5%-a próbált már ki valamilyen drogot, ezzel szemben a függő dohányosoknak több mint a fele. A függő dohányosok több mint 35-ször nagyobb eséllyel nyúlnak valamilyen kábítószerhez a nem dohányosokhoz képest. A különbség akkor is óriási, ha a még nem függő, de az elmúlt 30 napban dohányzó fiatalok kábítószer-kipróbálási szokásait elemezzük. Az ún. alkalmi dohányosok közel 30%-a próbálta már ki valamelyik drogot, 4-szer annyian, mint a 30 napja egyetlen szál cigarettát sem elszívó egykori dohányosok közül.
A dohányzás megelőzése a leghatékonyabb fegyver drogok ellen
A gödöllői felmérés adataiból egyértelműen kiderül, hogy a dohányzás a kábítószer-fogyasztás melegágya. Amennyiben gyermekeinknél el tudjuk érni, hogy ki se próbálják a cigarettát, jó esélyeink vannak arra is, hogy nem nyúlnak később a kábítószerekhez sem.
A nemdohányzó életforma követendő példaként való megjelenése, a nemdohányzó iskolák, munkahelyek, szórakozóhelyek általánossá válása az első lépések lehetnek a kábítószer-fogyasztás visszaszorításában is.
Mikor kell a legintenzívebben foglalkozni a megelőzéssel?
Adataink alátámasztják, hogy legkésőbb 10-11 éves korukra a gyerekekben meg kell erősíteni azt a hitet, hogy nemdohányosként szeretnék élni az életüket. A dohányzásról nyíltan lehet a gyerekekkel beszélni.
A Török Ignác Gimnáziumban tartott osztályfőnöki órán éppen az 5. osztályos tanulók voltak a legérdeklődőbbek. Az ötödikesek vettek részt a legtöbben és a legeredményesebben a Füstmentes Életért című internetes vetélkedősorozaton is. A diákok körében végzett dohányzás megelőzési képzésnek tehát 10-11 éves korban kell elérnie a csúcspontját.
Hogyan épül fel egy iskolai központú dohányzásmegelőzési program?
A dohányzás megelőzési programoknak nem a dohányosok ellen, hanem a nemdohányzás mellett kell érvelniük.
A dohányzásról és a nemdohányzásról nem elegendő egy-egy órán beszélgetni a fiatalokkal. Célszerű beépíteni a különböző tantárgyak anyagába a dohányzással foglakozó részeket, a szülőket pedig be kell vonni a prevenciós programokba, hiszen az ő gyermekeik egészségéről, életéről van szó. Még a függő dohányos szülők túlnyomó többsége is azt szeretné, ha a gyermeke nem dohányozna!
A fiatalokat, és különösen a dohányzó fiatalokat elrettentéssel, a dohányzás késő egészségkárosító következményeivel nem tudjuk meggyőzni arról, hogy ne cigarettázzanak. A mindennapi életüket befolyásoló előnyökre és hátrányokra kell felhívni a figyelmüket, hogy ők maguk akarjanak dohányfüstmentes világban élni.
Minden iskolában meg kell alkotni a nemdohányzást támogató iskolai szabályzatot. A modern Európához való tartozás egyik jele, ha az iskola teljesen füstmentes, azaz tilos a dohányzás az iskola határain belül."
2008. november 12., szerda
Kovácsovics Fruzsina: Hazatalálsz
Nem tudhatod, mit kavar
De végül, csak rajtad áll
Hogy jó vagy rossz mi rád vár.
Ha nevetsz, a világ,
Mindig visszamosolyog rád,
S, a tiéd, amit vársz,
Egyszer úgyis haza találsz…
Önmagunk szeretete
"Önmagunk szeretete egyet jelent a felismeréssel, hogy mi csak önmagunk lehetünk. Ha megpróbálunk mások lenni, bármennyire ügyesen csináljuk is, csak a második legjobbak lehetünk. De önmagunkként mi vagyunk a legjobbak. Nincs ennél könnyebb, egyszerűbb és hálásabb dolog az életben. Ebből következik, hogy másokkal is úgy kell bánnunk, mint önmagunkkal.
Ha ismerjük, elfogadjuk és értékeljük önmagunkat és egyediségünket, akkor mások számára is lehetővé tesszük, hogy ugyanígy cselekedhessenek. Ha megbecsüljük azt, amit önmagunkban felfedeztünk, másokat is bátorítunk majd, hogy kezdjék megismerni önmagukat. Ha belátjuk, hogy szabadságra van szükségünk ahhoz, hogy felfedezzük, kik is vagyunk, másoknak is megadjuk majd a szabadságot. Amikor felismerjük, hogy önmagunkként mi vagyunk a legjobbak, akkor végre elfogadjuk azt a tényt is, hogy ez másokra is érvényes. De minden velünk kezdődik. Minél jobban ismerjük magunkat, annál inkább képessé válunk másokat is megismerni, hiszen az emberek végül is inkább hasonlók, semmint különbözők. Ha szeretjük önmagunkat, akkor szeretni fogunk másokat is. Ahogyan és amilyen mértékben szeretjük önmagunkat, úgy leszünk képesek másokat is szeretni."
Lao Ce: Tao the king
Aki teste-lelke egységét megőrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé simítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.
(részlet)
2008. november 4., kedd
Te és én
De Te kezed nyújtod, hívva tovább.
Őszinte, tiszta szerető szíved,
Elveszni lényem nem engeded.
Mosolyod erő, szavad gyógyír,
Lelkembe örökké új reményt ír.
Mellém állsz, átkarolva engem,
S én kívánom, sose engedj el!
2008. november 1., szombat
Az alkímista I.
"Csalárd a szívem... Nem akarja, hogy továbbmenjek.
- Ez rendben van - válaszolta az alkimista. - Azt mutatja, hogy él a szíved. Félni attól, hogy mindent, amit elérünk, egy puszta álomért elcserélünk, természetes.
- Akkor miért kell hallgatnom a szívemre?
- Mert sosem fog sikerülni elhallgattatnod. És ha úgy tennél is, mintha nem figyelnél rá, a mellkasod alatt akkor is minduntalan ismételgetni fogja, amit az életről és a világról gondol.
- És ha megcsalna?
- Amikor megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatnod rá, hogy sose kapj váratlan sebet"
"Santiago kezdte megérteni, hogy a megérzés a lélek gyors megmerülése az életnek abban az egyetemes áramlatában, amiben minden ember története kölcsönösen összekapcsolódik a másikéval, mi pedig mindenről tudhatunk, mert minden meg van írva."
2008. október 8., szerda
11 egyszerű tipp arra, hogyan használd a Titkot
2.Légy önmagad! Teremts nagyszerű dolgokat az eredetiségből!
3. Légy hálás! A világért, az emberekért!
4. Légy kreatív!
5. Vizualizálj! Vizualizáld mindazt az élményt, amire vágysz az életben!
6. Emlékezz erre: Nem lehet meg mindened amit akarsz! Csak az akarást magát fogod megtapasztalni...Ha szeretnél valamit, vizualizáld azt, hogy már a Tiéd! Tanulj meg bátrabban álmodozni!
7. Használd a szereteted!
8. Adj! Adj és vissza kapod!
9. Mosolyogj!
10. Nézz az emberek szemébe! A szem a lélek tükre.
11. Érints!
Emlékezz! Az Univerzumban minden energia. Mind kapcsolatban vagyunk. Ne engedj elmédbe semmilyen negatív gondolatot! Cseréld fel azokat a lehető legpozitívabbakkal, amit csak képes vagy gondolni!!!
Élvezd az életet!!
2008. október 7., kedd
A szeretet
Ha érzel valamit, tudasd másokkal is. Ne riadj vissza a fásult arcoktól, melyek semmit nem árulnak el. Ha nevetni akarsz, nevess. Ha tetszik, amit valaki mond, menj oda hozzá, és öleld meg."
Buscaglia L.: A szeretet
II. Álom - Vár Gyermekprogram
Különböző életkorú (7-14 éves) és társadalmi helyzetű gyermekek számára szervezünk egy 30 órás programot, melynek célja, hogy a gyermekek biztonságos és elfogadó közegben, játékos elfoglaltságok közben, önismereti munkát végezzenek. A találkozók során a gyermekek feltárhatják, tudatosíthatják személyiségük legfontosabb jellemzőit, megismerhetik pozitív tulajdonságaikat, képesség-rendszerüket, rejtett tartalékaikat. Megtapasztalhatják a csoport, mint támogató háttér erőforrásait, az egymást segítő, kooperatív tevékenykedés előnyeit és kimeríthetetlen lehetőségeit.
Időpontok
11-17 óra között a következő szombati napokon:
október 25, november 8, 15, 29, december 6.
Helyszín
Tatabánya, Béla király körtéri Közösségi Ház
Részvételi díj
15.000 Ft
A program megkezdése előtt találkozót szervezünk a szülőknek, melynek időpontjáról és helyszínéről e-mailben értesítést adunk.
Szülők írták az Álom - Várról
„Ez egy szuper lehetőség minden gyermek számára, hogy kicsit közelebb kerüljön önmagához és a társaihoz. Erre bizony nagy szükség van a mai, kissé rideg és felgyorsult világunkban.”
„Sok játék, foglalkozás, izgalom, esemény… alig akart a lányom hazajönni. Sokat mesélt, megmutatta, amiket készítettek. Egyszóval jól érezte magát.”
A jelentkezéseket a következő e-mail címre várjuk: alomteam@gmail.com
Ha bármilyen kérdése van a fenti e-mail címen kívül a következő telefonszámokon is megkereshet minket:
Pócza Zsuzsanna: 06/20-9924-594
Nikolits Edina: 06/30-9869-000
2008. július 11., péntek
Merle
Robert Merle: Állati elmék (részlet)
Én és a delfinek
Életemben most láttam először palackorrú delfineket. Úgy ültem a lelátón, mint egy izgatott kisgyermek, aki megkapja régóta várva várt ajándékát. Elsötétült a terem, de a beúszó kecses testek árnyát így is megpillanthattam. Könnyek gördültek végig az arcomon, miközben megszűnt létezni körülöttem a világ. Felgyúltak a fények és megpillanthattam őket, a tenger angyalait. A gyengédség, bájosság, figyelmesség, alázatosság ilyen letisztult harmóniáját a Föld egyetlen teremtményében sem láttam eddig ily tökéletes egységben megjelenni. A show percei alatt megtanultam tőlük, hogy valóban létezik feltétlen szeretet és elfogadás, viszonzást nem váró adakozás, lelkeket gyógyító mosoly és felszabadult, örömteli játékosság. Ezt eddig csak gyermekek esetében tapasztalhattam meg hiánytalanul. Talán, az ilyen találkozások kellenek ahhoz, hogy mindezeket önmagunkban is életben tarthassuk. Colmarden és a delfinek életem legcsodálatosabb élményében részesítettek.
2008. július 7., hétfő
Aktuális
2008. június 13., péntek
Amire gyermekeink is vágynak
"Valószínűleg a legértékesebb dolog, amit megtaníthatunk gyermekeinknek az, hogy hogyan figyeljenek. Hogyan legyenek figyelemben, hogyan legyenek tudatában önmagunk, mint emberi lények tudatos létezésének. Hogyan legyenek minden pillanatban teljesen jelen lélekben és testben.
Ha megtanítjuk a gyerekeket légzésükre figyelni és ötleteket adunk nekik, hogyan lazítsák el testüket, ez képessé teszi őket a megnyugvásra és érzelmeik lecsendesítésére. Ezúton teljesebben megértik önmagukat.
Az angol attention (figyelem) szó a latin attendere-ből ered, ami azt jelenti: “előre nyújtózni”. Mit szeretnénk, mi felé nyújtózzanak gyermekeink? Azon értékek felé, amiket versengő, stresszel teli, fogyasztás-központú társadalmunk tükröz feléjük? Vagy azt, hogy világosan érzékeljék, kik ők?
Életmódunkat annyira az tölti meg, amit teszünk, hogy kevés időnk van egyszerűen csak lenni. Gyors-ritmusú, időben szegmentált mindennapi életünk megnehezíti, hogy minden pillanatban teljesen jelen legyünk; örökké azon gondolkodunk, mi fog ezután történni. Nincs idő a nyugalomra vagy elmélkedésre."
Murdock, Maureen:Spinning Inward
(Boston, MA ; London : Shambhala, 1987)
2008. június 11., szerda
Részeim
Régen nem írtam. Régen nem álltam meg egy pillanatra sem. Elrohantak velem együtt a pillanatok is. A napok, hónapok észrevétlenül suhannak el és kerülnek látótávolságon kívülre. Szinte elfeledem a helyeket, történéseket, embereket, érzéseket. Vagy mégsem? Vannak helyek, ahová úgy lépek be, mintha minden napom ott tölteném, emberek, akiket úgy ölelek, mintha minden nap öleltem volna őket, pedig évek óta nem pillanthattam rájuk. Úgy érzem, kitörlődtek életem emlékkönyvéből, de mikor előttem állnak, részemként üdvözlöm őket. Minden ember rak hozzám valamit. Nem veszik el senki, még ha úgy érzem is, mindenki itt van bennem. És sokukban én is ott vagyok. Gyermeki arcok ragyognak fel közeledtemre, arcok, melyek az évek folyamán változtak, de a szemekben ott csillog a megnyílt, megismert lélek fénye. Ragyogásuk átölel és cirógat, megnyugtat és elringat. Hála kelméivel takarózom, amiért ennek részese lehetek.
Boldog szülinapot BB!
Napra pontosan május 28-án, szerdán ünnepelné huszadik születésnapját a hazai könnyűzene egyik legsikeresebb elektronikus zenei formációja, a Bonanza Banzai. A kerek évforduló kapcsán felidézzük a Bonanza-jelenséget, a legsikeresebb éveket és ami utána jött.
A rendszerváltás korának egyik emblematikus popzenekara volt a Bonanza Banzai, a hazai elektronikus popzene egyik korszakalkotó csapata. A trió rövid idővel színre lépése után már komoly rajongótábort tudhatott magáénak, és mindössze hatéves fennállása alatt készített lemezei pedig mind a mai napig hatással vannak a honi elektronikus zenei szcénára. Több generációnak jelentett sokat a Bonanza, holott a történet tizennégy évvel ezelőtt véget ért. Épp a csúcson.
folytatás itt.
2008. június 10., kedd
A próféta a gyermekekről
2008. május 28., szerda
Ez van ma
"A nemrégen alakult Pedagógus Civil Fórum (PECIFO) tanácskozásának résztvevői szerint a tanárok rendkívüli módon ki vannak szolgáltatva. Egyre nő az iskolai agresszió, amely nem függetleníthető az iskolán kívüli társadalmi folyamatoktól. A média ontja a sokkoló háborús képeket, szembesít a terrorista merényletekkel. Az akciófilmekben tucatszám gyilkolják egymást a szereplők. A gyerekek lassan már nem is tudják elképzelni a természetes halált. "Ki lőtte le a nagymamát?" - kérdezte egy óvodás kislány a nagymama temetésén.
A mai kultúra erőszakközpontú. A családi konfliktusok jelentős része is valamiféle presszióval oldódik (vagy nem oldódik) meg, s nem hiányoznak az agresszió különféle formái a munkahelyeken sem.
- Bármennyire is meglepő, az agresszió tulajdonképpen az élet velejárója - szögezte le meglehetősen provokatív előadásában Vajda Zsuzsanna pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem docense. Minden élőlény küzd a létfenntartásért, aki nem, súlyosan beteg. Valahol mindenkiben működik a pozíciószerzési vágy. A gyermekkor egyfajta dinamikai erőtér, kísérletezés a határokkal: meddig lehet elmenni? A korlátlan érdekérvényesítésnek jó esetben gátat szab a civilizáció, a társadalom szabályrendszerének kiépülése.
Az oktatás, a nevelés folyamán a kontroll belsővé válik, beépül az ember személyiségébe, megtanuljuk, hogy az érdekérvényesítés nem történhet gátlástalanul, mások rovására. Az iskola sokáig betöltötte a pozitív szocializációs minta funkcióját, ez volt a XIX-XX. század egyik legnagyobb vívmánya. Ma mindez megtörni látszik. A túlzott individualizmus, a gátlástalan önérvényesítés össztársadalmi jelenséggé vált, s ez az iskolát sem kíméli. A gyerekek között kialakul egy belső hierarchia, ami az erőn és a hozott előnyökön alapul.
A jog és a kulturális szokásjog ugyanakkor álszent módon erőszakellenes. A szülői pofont kriminalizálja a törvény, a pedagógus nem nézhet bele a diákok táskájába, ha lopás gyanúja forog fenn. Az iskola nem szólhat bele a diák iskolán kívüli életébe, mert ez sértené a személyiségi jogokat.
A szülők ugyanakkor az iskolát teszik felelőssé mindenért. A saját mulasztásaikért is: a feszült, szorongó családi légkör miatt sem idő, sem türelem nem jut a szocializációs nevelésre, nem is szólva arról, hogy sok helyütt maga a család sem alkalmas bármiféle pozitív minta közvetítésére.
Az iskola nem képes átvállalni a felelősséget mindenért. A pedagógusok kezében ma sem eszköz, sem megfelelő módszertani tudás nincs ahhoz, hogy megoldják ezeket a problémákat. Érzik a felelősség súlyát, ezért segítséget kérnek. Nyugodtabb iskolát szeretnének, ahol van idő elbeszélgetni a gyerekekkel, s nincs állandó harc az idővel a tananyag "leadásáért". Jó lenne, ha maradna idő és energia a családokkal való együttműködésre is. Enélkül egyre nőhet és kezelhetetlenné válhat az iskolai agresszió."
Nemzeti Vágta
forrás
Conjure One feat. Sinead OConnor - Tears From The Moon
Couldn't sleep so I went out walking
Thinking about you and hearing us talking
And all the things I should have said
Echo now, inside my head
I feel something falling from the sky
I'm so sad I made the angels cry
Tears from the moon
Fall down like rain
I reach for you
I reach in vain
Tears from the moon, tears from the moon
It just ain't fair this thing called loving
When one step there and the other feels nothing
I would have done anything for you
I still love you, baby I adore you
All day I keep from falling apart
But at night when the sky gets dark
Tears from the moon
Fall down like rain
I reach for you
I reach in vain
Stop, Stop haunting me
It should be easy
As easy as when you stopped wanting me
Tears from the moon
Fall down like rain
I reach for you
I reach in vain
Tears from the moon
Fall down like rain
but tears from the moon
can't wash away the pain
Tears from the moon, tears from the moon
Tears from the moon, tears from the moon
2008. április 8., kedd
Szolgálat
Gandhi
2008. március 26., szerda
Morcheeba a Pecsában
Morcheeba koncert
2008.04.28.
Petőfi Csarnok
A hazánkban is igen népszerű, már több mint 6 millió lemezt eladó angol duó februárban jelenteti meg legfrissebb, sorrendben hatodik nagylemezét Dive Deep címmel. A Godfrey testvérek ezúttal nem egyetlen énekessel rögzítették új albumukat, hanem különböző vendég énekeseket kértek fel a közreműködésre.
A lemezt beharangozó első, Enjoy The Ride című dalban a hetvenes évek egyik híres brit énekesnője Judie Tzuke hangja csendül fel, aki az album második felében található Blue Chair című dalban is remekel. Rajta kívül több számban hallhatjuk a nagyszerű svéd énekest Thomas Dybdahl-t is, egy a Godfrey testvérek által a Myspace-en felfedezett francia énekesnő, Manda is jeleskedik 3 dalban, valamint a new yorki rapper Cool Calm Pete is szerepel még a Dive Deep-en.
forrás.
2008. március 17., hétfő
Gayatri mantra
Világítsa meg minden lehetőségünket, vezesse az értelmünket és világítsa meg gyorsan felfogóképességünket.
2008. március 12., szerda
Pszinapszis 2008
|
| |
| |
Ki vagyok? Honnan jöttem és hová tartok? Mennyire ismerem önmagam? Nincs időnk a kérdésekre. Nincs időnk a válaszokra. Nincs időnk [ön] magunkra. A Pszinapszis 2008-ban három napot arra szán, hogy megállítsa az időt, felfedje az illúzióval leplezett valóságot…… Megállok magamért. Megállok. Megpihenek. Körülnézek. Magamba nézek. Látok! Pszinapszis 2008: április 18-20 között. Gyere és állítsd meg velünk az időt 2008. április 18-20 között az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, ahol immár XII. alkalommal rendezzük meg a Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokat!
Idei főcímünk: Megállok Magamért!
Előzetes információkat találhatsz a www.pszinapszis.hu/2007 honlapon. Részletes információkat a tudományos programról, a kulturális rendezvényekről, a helyszínről, és mindenről, amit tudni lehet, a március közepétől induló www.pszinapszis.hu/2008 -n gyűjthetsz be.
Állj meg velünk Magadért! |
Helyes vagy helytelen
Nincs semmi, ami helyes vagy helytelen volna. Minden a te nézőpontod függvénye.
Ugyanaz a dolog lehet helyes az egyik embernek, és helytelen a másiknak, mert ez többé-kevésbé a személytől függ. Ugyanaz a dolog lehet az egyik pillanatban helyes az egyén számára, a másik pillanatban pedig helytelen, mert ez a szituációtói függ.
Az arisztotelészi kategóriákra tanítottak: ez helyes, az pedig helytelen. Ez fehér, az pedig fekete. Ez Isten, az pedig az ördög. Ezek a kategóriák hamisak. Az élet nincs felosztva feketére és fehérre. A nagy többsége inkább szürke.
És ha nagyon mélyen megnézed, a fehér a szürke egyik szélső pontja, a fekete pedig a másik szélső pontja, de mindkettő a szürke szélsősége. A valóság szürke. Így kell lennie, mert sehol sem oszlik részekre. Sehol sincsenek vízálló összetevők. Ez egy ostoba kategorizálás, de gondosan elültették az elménkben.
Tehát a helyes és a helytelen szüntelenül változik. Akkor hát mit tehetünk? Ha valaki végső döntést akar, megbénul; képtelen lesz cselekedni. Ha csupán akkor akarsz cselekedni, amikor már végső döntésre jutottál afelől, hogy mi a helyes, meg fogsz bénulni. Képtelen leszel cselekedni. Az egyénnek cselekednie kell, mégpedig egy relatív világban. Nincs végső döntés, ezért ne is várj rá. Csak figyelj, láss, és tedd azt, amit helyesnek érzel.
Vigyázzunk rájuk!
biztonságban vagy itt, a karomban!
A kapocs köztünk törhetetlen,
lásd, itt vagyok, ó, ne sírj!
A szívem vigyáz rád,
a szívem vigyáz rád!
Mostantól, és mindöröké már.
A szívem vigyáz rád,
és mindegy, ki mit mond.
A szívem vigyáz rád, mindig!
Míg élsz...
2008. február 28., csütörtök
RENDHAGYÓ MESTERKURZUS!
http://mesterkurzus.com/inner.html?link=nyito
Szeretetkönyv
"Ezért én híve vagyok annak – nem az örök női szerep , hanem a jelenlegi állapotok miatt-, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni! Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.Jól érezni magatokat nélkülünk is. Tanuljatok meg befelé fordulni.Saját lelketekért is élni. Tanuljatok meg szabadnak lenni.Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!Méltóságnak hívják. Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok – de a méltóságotokat: soha!"
2008. február 17., vasárnap
2008. február 15., péntek
Gyermeki béke
Részlet Csíki Mariann: Gyermekjóga című könyvének előszavából, Lelesz Mária az Arany Alma Gyermekekért Alapítvány elnöke tollából
Tisztán
Csernus Tatabányán
pszichiáter elõadása
BEVÁLLALJA?
2008. február 4., hétfő
A CIRQUE DU SOLEIL
ELSŐ SPORTCSARNOKRA TERVEZETT ELŐADÁSA
BUDAPEST
PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA
2008. FEBRUÁR 29 – MÁRCIUS 1
MI IS AZ A CIRQUE DU SOLEIL?
A Cirque du Soleil (francia, szó szerinti jelentése A Nap Cirkusza) egy montreali székhelyű cirkusz, melyet az tesz egyedülállóvá, hogy nem folyamodik állatszámokhoz, viszont nagyban támaszkodik mozgásművészek és akrobaták munkájára.
Az 1984-ben Guy Laliberté és Daniel Gauthier által alapított, több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztató társulat eddig 6 világkörüli, sártorban tartott turnét, valamint öt állandó, különféle témájú, színházi előadást nyújtott egyidejűleg.
A turnék során a következő előadásokat láthatta eddig a közönség: Saltimbanco, Alegria, Quidam, Dralion, Varekai, Corteo.
Állandó előadások: Mystère (Las Vegas), Ô (Las Vegas), La Nouba (Orlando), Zumanity (Las Vegas), Kâ (Las Vegas). A két legújabb állandó előadás: az egyik a Las Vegasban 2006-ban bemutatott, The Boys, amely Beatles témákat dolgoz fel, a másikat 2008-ban Japánban fogják bemutatni a Tokyo Disneyland Resortban.
A Cirque du Soleil (ugyanezen név alatt publikált) zenéi semmiben sem hasonlítanak a hagyományos cirkuszban megszokott dallamvilághoz. A világzene, a tangó, az experimentális zene, a new age, a new wave, vagy a pop-rock között mozogva, a René Dupéré és Benoît Jutras komponálta zenék legalább annyira elbűvölők, andalítók, mint dinamikusak.
Forrás: itt
Deepak Chopra: Az élet hét törvénye
"Utazók vagyunk egy kozmikus utazásben - csillagpor, amely a végtelenség örvénylésében kavarog. Az élet örök. Az élet kifejeződései azonban tűnékenyek, elsuhanóak."..."Egy pillanatra megállunk, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból. Ez becses pillanat, de futólagos. Kis epizód az örökkévalóságban. Ha gondoskodásban, tisztaszívűségben, szeretetben részesülünk, gazdagságot és örömet teremtünk egymás számára. És akkor ez a pillanat megérte a fáradtságot."
Rogers
Pákó
2008. január 27., vasárnap
2008. január 17., csütörtök
Új orvostudomány előadás
az Új Orvostudományról!
Szeretettel várunk mindenkit, aki megismerkedne a betegségek biológiai összefüggéseivel, közelebbről belenézne az orvostudomány legújabb és leghasznosabb felfedezéseibe, egy családias hangulatú, párbeszédes, izgalmas multimédiás előadás keretében. Az előadáson
sok-sok képet és ábrát bemutatunk, melyek megkönnyítik és érthetővé teszik az eddigi értetlenségeket, megszüntetik a kétségeket, és egyértelmű, világos válaszokat adnak arra, hogyan tudunk kilábalni (és kigyógyulni) akár gyógyíthatatlannak hitt betegségeinkből.
Kiknek ajánljuk az előadást?
• először is természetgyógyászoknak, orvosoknak, akik szeretnék hasznát venni Hamer doktor felfedezéseinek, azoknak,
• akik szeretnék elkerülni, hogy megbetegedjenek, vagy meglévő betegségeikből szeretnének kigyógyulni egyszerűen, veszteség nélkül;
• és akik segíteni kívánják szeretteiket, barátaikat a gyógyulás útján.
Ennél hatékonyabb rákmegelőzési módszer eddig nem volt!
Soha többé nem kell már komoly betegnek lenni!
Aki nem hiszi, járjon utána, és higgyen a szemének! Megéri…
Az előadás során megismerkedünk a felfedezés előzményeivel, eseményeivel, az öt természettörvénnyel. A leggyakoribb megbetegedéseken túl, a jelenlévők magyarázatokat kapnak a megbetegedések lefutására,
a betegségek szervi–agyi–lelki összefüggéseire vonatkozóan és hogy adott esetben vagy megelőzésképpen, hogyan fordíthatjuk ezt javunkra.
Előadás az Új Orvostudományról (GNM®):
HELYSZÍN: Sport és Szabadidő Központ
Tatabánya, Köztársaság tér (Jubileum Park)
IDŐPONT: 2008. február 9. 16 óra
Előadó: Barnai Roberto – GNM fordító, oktató
Belépő: 1000 Ft/fő, jelentkezés, infó: 06 (30) 506 5520
2008. január 15., kedd
MESTERKURZUS
http://mesterkurzus.com/inner.html?link=nyito
Kovács Ákos: Pygmalyon dala
szoborrá magamban
így növesztelek
reggelre kelve
lerontalak újra
szűz ujjam közt
te vagy most a gyurma
rézből agyagból
sosem volt magamból
az öncsalás csontjain
felépítelek
halhatatlan és magasztos leszel
mint barbár faragta
kontár műremek
magamon nevetve
hitetlen nézlek
tisztának látlak
mint zsuzsannát a vének
márvány szemeden valódi könny
hogy megőrjítettél
most megköszönöm
Felelősségünk
ahogyan él.
Ha a gyereket folyton kritizálják,
megtanulja, milyen megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek dicséretben élnek,
megtanulnak tisztelni és becsülni másokat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitben és bizalomban élnek,
megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva, barátságban élnek,
megtanulják megkeresni a szeretetet a világon."
Dorothy Law Holtz
2008. január 8., kedd
Előttem állsz
Libabőr 16.
playground school bell rings again
rain clouds come to play again
has no one told you she's not breathing?
hello i'm your mind giving you someone to talk to
hello
if i smile and don't believe
soon i know i'll wake from this dream
don't try to fix me i'm not broken
hello i'm the lie living for you so you can hide
don't cry
suddenly i know i'm not sleeping
hello i'm still here
all that's left of yesterday
2008. január 7., hétfő
Énközpontúság
"Gyakran megesik, hogy azok az emberek, akik érdeklődnek a saját természetük iránt, és tudni akarják, kik ők, énközpontúvá válnak; ez teljesen természetes.
Ha túlságosan énközpontúvá válsz, éppen az énközpontúságod válik az utolsó akadállyá; el kell dobnod. Semmit sem kell változtatnod rajta; inkább valamit még hozzá kell tenned, és az hozza el az egyensúlyt.
A Buddha mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a meditáció és a részvét együtt járjon. Mindig azt mondta, hogy amikor meditálsz, és eksztázist érzel, azonnal záporozd az eksztázisodat a létezés egészére. Azonnal mondd: "Legyen az eksztázisom a létezés egészéé." Ne gyűjtögesd, mert különben egy kifinomult ego lesz belőle. Oszd meg másokkal, azonnal add tovább, hogy megint üres légy. Mindig ürítsd ki magadat, sose gyűjtögess. Máskülönben éppúgy, ahogy a pénzt gyűjtögeted, eksztázisokat gyűjtesz, csúcsélményeket, és az ego nagyon megerősödik.
És ez a második típusú ego még veszélyesebb, mert nagyon kifinomult - mert nagyon jámbor ego, tiszta méreg."
Ákos: Tű a vénán
Elfelednéd de nincs szerencséd, mert ez fertőzőbb, mint a pestis
Mindig sírsz, hogy a gyűlölet öl
Közben szétszakadsz a gyűlölettől
Egyszer minden lator meglakol
Nem lehetsz otthon már sehol
Neked a hazugság dalol
Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál
Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár
Hogy valaha ember voltál
Ember! Ember! Kelj fel és járj!
Köpködtél az ég felé
Aztán a nyakadba hullott szépen
Zabáltad folyton az életet
De most te vagy terítéken
Mind, aki játszik az ördöggel
Észre se veszi, hogy az ördög nyer
A bajt kerested, megszeretted
El ne hidd, hogy szabadon enged
A magad erejéből, úgy szabadulj meg!
Az a tű folyton ott a vénán
És te eltűrsz mindent némán
Életed alig lüktet
De szemed a tévére dülled
És benn a kórteremben
A szelíd fehér csendben
Áthasít a zsoltár,
Hogy valaha ember voltál
Ember! Kelj fel, és járj!