megírom neked a versemet
szoborrá magamban
így növesztelek
reggelre kelve
lerontalak újra
szűz ujjam közt
te vagy most a gyurma
rézből agyagból
sosem volt magamból
az öncsalás csontjain
felépítelek
halhatatlan és magasztos leszel
mint barbár faragta
kontár műremek
magamon nevetve
hitetlen nézlek
tisztának látlak
mint zsuzsannát a vének
márvány szemeden valódi könny
hogy megőrjítettél
most megköszönöm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése