2007. június 25., hétfő

Semmi sem véletlen...

30 éves leszek. Múlnak az évek és mostanság adódnak alkalmak - amikért nagyon hálás vagyok, főleg férjemnek- amikor meg-meg állhatok, és elgondolkodhatok. Ki vagyok? Mi végre születtem e Világra? Hová tartok, milyen utat jártam be ezeddig. Mintha kinyíltam volna. Furcsa, idegen, de mégis kellemes, felszabadító érzés ez. Tódulnak be az újdonságok az életembe, lépegetek egyre előre. Végre úgy érezhetem, hogy előre, nem hátra felé, egy tapottat sem. Csak előre, kibontott szárnyakkal, hatalmas lendülettel - ami azért néha megtöredezik, de erejéből táplálkozva újra képes életre kelni. Látni azt, hogy az élet útja szerte ágazó, ösvényekkel, letérőkkel teli, csodálatos. Ezek mind vezetnek valahová, mind adnak és építenek, tanítanak, tapasztalatokkal felruháznak. Járni kell az úton, élni, nézni, látni, meghallani, ízlelni, érinteni, magunkba engedni.

Nincsenek megjegyzések: