"...az "elfogadás" nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta." Popper Péter
2007. június 25., hétfő
Semmi sem véletlen...
30 éves leszek. Múlnak az évek és mostanság adódnak alkalmak - amikért nagyon hálás vagyok, főleg férjemnek- amikor meg-meg állhatok, és elgondolkodhatok. Ki vagyok? Mi végre születtem e Világra? Hová tartok, milyen utat jártam be ezeddig. Mintha kinyíltam volna. Furcsa, idegen, de mégis kellemes, felszabadító érzés ez. Tódulnak be az újdonságok az életembe, lépegetek egyre előre. Végre úgy érezhetem, hogy előre, nem hátra felé, egy tapottat sem. Csak előre, kibontott szárnyakkal, hatalmas lendülettel - ami azért néha megtöredezik, de erejéből táplálkozva újra képes életre kelni. Látni azt, hogy az élet útja szerte ágazó, ösvényekkel, letérőkkel teli, csodálatos. Ezek mind vezetnek valahová, mind adnak és építenek, tanítanak, tapasztalatokkal felruháznak. Járni kell az úton, élni, nézni, látni, meghallani, ízlelni, érinteni, magunkba engedni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése