Rig-Véda Teremtéshimnusz

Nem volt semminek nemléte, se léte
nem volt levegő és fölötte kék ég.
Hol volt a világ? mi takarta, védte?
Hol volt a magasság és hol a mélység?

Az élet még nem vált el a haláltól,
egymásban pihent a nap és az éjjel:
Lélegzés nélkül lélekzett magától
az Egy, és magányát dobogta széjjel.

Fekete volt minden, mint amikor éj van,
Az idő csak készülő óceán volt:
S ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,
Áttüzesedett s burkából kilángolt.

Megszületett a Szerelem, a lélek
Magva és ura minden ösztönöknek.
Nemlétig érő gyökerét a létnek
Ma is a vágyban keresik a bölcsek.

És mikor a rend a határt kiszabta.
Mi volt alul és mi került fölébe?
Itt vak álmok, ott erők forradalma,
Lent bomlás, fent a formák büszkesége.

Megtudtak-e mást is, akik kutattak?
A titkokat bejárni volt-e szent ész?
S ha istenek is csak azóta vannak,
Ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

Ő, akitől van, aki a világra
Őrködve néz, aki a maga őse,
Ő, aki csinálta, vagy nem csinálta:
Ő tudja! Tudja! ... Vagy nem tudja Ő se?
(ford: Szabó Lőrinc)